Posts

Showing posts from February, 2018

Budapest, mint élhető város 2 - "A nagy klasszikusok": Ráday utca és Liszt Ferenc tér

Image
Budapest, mint élhető város – 2 "A nagy klasszikusok": Ráday utca és Liszt Ferenc tér Élhető városi tér alatt én azt értem, ha például leszállsz egy megállóval hamarabb, hogy gyalog mehess egy helyen, sőt odautazol a város másik végéből, hogy sétálhass ott. Ha bicikliel jársz, akkor kicsit kerülsz, merre arra jobban esik tekerni. A nem élhető ennek az ellentéte: inkább villamossal/busszal mész ezen a szakaszon, csak akkor sétálsz arra, ha ott van dolgod, mert keskeny, koszos járda, nagy forgalom, zaj, kihaltság és ezek együttese jellemző egy adott területre és ha meg is szólítana valaki inkább elmenekülnél, minthogy szóba állj vele és az időjárásról csevegj. Ha azt mondom élhető városi tér-sétatér, mindenkinek ez a két hely ugrik be elsőre. A turisták is kipipálják a listájukon. A budapestiek még mindig szeretik. A korábbi bejegyzésben írtam, hogy a rendszerváltás előtt erősen leromlott a város tereinek minősége, a történelmi értékeket nem ápolták, a várost